X-men EVO fanfic prelude

[okami_hu]

Újabb fárasztó iskolai napnak volt vége. Kurt a szokottnál is kimerültebbnek érezte magát; ebben mondjuk biztosan közre játszott a néhány nappal ezelőtti esemény is… Amikor kiderült, hogy Rejtély az anyja.

A fiatal mutáns már nem is vonta ezt kétségbe – minden egybevágott. Meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy neki, és az egyik ádáz ellenségüknek ugyanaz a vér csörgedez az ereiben.

Vadóc elmondott neki mindent, amit álmában látott – hogy csak egy véletlen szakította el őket egymástól, és hogy Rejtély tudta, hová került – a Wagner házaspárhoz, akik később a saját fiúkként nevelték és szerették Kurtöt, pedig az Isten szerelmére, már akkor is kék volt és szőrös…! Rejtély akármikor érte jöhetett volna, de nem tette. Talán félt valamitől… De ez nem volt mentség. Kurt úgy érezte, még ha képes is lesz valaha megbocsátani mindent, akkor sem fogja különösebben kedvelni az alakváltót.

Kurtnek nem volt szüksége az igazi anyjára. Voltak szertő szülei, és egy hatalmas, boldog pótcsaládja itt Bayville-ben.

Hirtelen lágy fuvallat csapott az arcába és a következő pillanatban előtte termett Pietro, a szokásos vigyorával.

- Hello szőrgolyó!

Kurt felsóhajtott.

- Nem tudnál kivételesen békén hagyni…? Nincs kedvem ma szuperhősösdit játszani.

Pietro felnevetett.

- Annál jobb! – Szédítő gyorsasággal körözni kezdett a másik fiú körül, egész kis tornádót kavarva. – Mit akart tőled Rejtély, huh? Mitakartmitakartmitakart? Mondd meg!

- Hagyd abba a rohangálást, Pietro! – mordult fel Kurt. Tele volt a hócipője. – Azt akarta elmondani, hogy ő az anyám.

Pietro lefékezett és nagy szemekkel bámult Árnyékra. Ez komoly…? Bár, ha csak a hasonlóságot nézzük…

- Hű – állapította meg végül az ezüsthajú srác. – Ez nem semmi. Most már csak arra lennék kíváncsi… - elvigyorodott és elsprintelt.

Kurt felsóhajtott és hazateleportált. Semmi kedve nem volt bájcsevegni.


Pietro ekkor már az igazgatói irodában ücsörgött az asztal szélén és kaján vigyorral méregette az iratokat pakolászó nőt.

- Azt látom, hogy te vagy az anyja, mert a hasonlóság nyilvánvaló, de kitől örökölte ezt a hülye természetét? Rejtély, komolyan, ki volt az apja?

Rejtély először pislogott. Hogy miket meg nem enged magának ez a taknyos…! Mit képzel, talán valamiféle magyarázattal tartozik neki?? Talán vágja egyenesen a szemébe, hogy Kurt apja…

Az igazgatónő lassan elmosolyodott, hidegen, számítón. Hát persze! Ideje megkezdeni a mindenható Magnus csapatának lassú bomlasztását.

- Magneto – felelte végül, és várta a hatást.

Pietro szemei elkerekedtek. A következő pillanatban az asztalra csapott és villogó tekintettel meredt az alakváltóra.

- Hazudsz!!

Rejtély somolygott.

- Kérdezd meg őt, ha nem hiszel nekem. De hadd mondjam el, Pietro kedves, hogy Magneto nem fog örülni a kíváncsiskodásodnak. Próbálja rejtegetni a bűnöket, amiket elkövetett, pedig másfél évtizede még esküdözött, hogy szeret.

A fiú agyában egymást kergették a gondolatok. Tudta, hogy az apja sokáig dolgozott együtt Rejtéllyel, valahol az Isten háta mögött. De hát akkor Magneto nős volt, és ő, meg Wanda is akkor születtek… ’Apa nem csalhatta meg anyát! Az a szőrös dög egyidős velem...’

- Rejtély, ezért az apám meg fog ölni... téged mármint, amiért itt rágalmazod... – sziszegte ökölbe szorult kézzel.

Az alakváltó felnevetett, egy utánozhatatlanul kecses mozdulattal felvette a telefont és odanyújtotta Pietronak.

- Kérdezd meg – mosolygott kihívóan. - Én nem félek tőle. Mit gondolsz, miért nem akarta, hogy beszéljek Kurttel?

Ez már sok volt a fiúnak. Összeszorította a fogát, egy villámgyors mozdulattal kiverte a nő kezéből a telefont és elviharzott. Pontosan tudta, hol van most Magneto, hol van az apja, akit egy kisebb istenként tisztel… Muszáj volt beszélni vele, most azonnal. Az ezüsthajú fiú bizonyítékot akart, hogy Rejtély hazudott, Magnetonak semmi köze sem hozzá, sem Árnyékhoz… ’Nem, apa nem csalhatta meg anyát…!’

Rejtély hátradőlt a székében és vigyorgott.

- Viszlát Pietro.