![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
(no subject)
Cím nélküli, tökéletesen G-ratinges szösszenet - alkalomadtán majd nevet is keresek szegény teremtésnek.
A tündöklő telihold hatalmas ezüst érmeként csillant vissza a tintaszín, lótuszokkal telehintett medence sima felszínéről. A levegő állt; nem borzolta könnyű, hűs fuvallat a lombokat a palota körül. A távolból szitár zsongó, álmot ígérő hangja szűrődött az jégfehér márványfalakkal határolt udvarba; a madarak és a kíváncsi majmok aludni tértek már, s az éj vadászainak lépte nem neszezett a sötétségben.
Tömjénfüst és citrusillat lengte körbe a rezzenéstelenül álló királyi-sudár alakot a víz szélén. A ragyogó barna szemek a fekete mélységet fürkészték, s csillogásuk élénkebb volt most, forróbb és vadabb – haraggal, bosszúvágy lángjaival izzottak a drága topázok. Féktelen indulat üvöltött a karcsú, barna testben, láncáról szabadult bestiaként őrjöngött a fájdalom és a gyilkos düh.
Acélon villant a holdsugár és vérvörös drágaköveken, ahogy a törékeny kéz ívelt pengéjű tőrt emelt a magasba – a sima acél az előretartott tenyérbe mart, érintése nyomán rubincseppek születtek, hogy a vízbe hulljanak, megzavarva a felszínt. A szépen rajzolt ajkakról Síva istennőhöz szállt a fohász, a pusztító és megújító hatalmassághoz, s elég erőért esdekeltek a jogos bosszúhoz.
Gyűrűkkel ékes ujjak szorultak ökölbe; a Hold képe kisimult a medence vizében és a füst oszlopként emelkedett a magasba. Nem zavarta a távozó alak körül fodrozódó selyem sóhaja sem.
A tündöklő telihold hatalmas ezüst érmeként csillant vissza a tintaszín, lótuszokkal telehintett medence sima felszínéről. A levegő állt; nem borzolta könnyű, hűs fuvallat a lombokat a palota körül. A távolból szitár zsongó, álmot ígérő hangja szűrődött az jégfehér márványfalakkal határolt udvarba; a madarak és a kíváncsi majmok aludni tértek már, s az éj vadászainak lépte nem neszezett a sötétségben.
Tömjénfüst és citrusillat lengte körbe a rezzenéstelenül álló királyi-sudár alakot a víz szélén. A ragyogó barna szemek a fekete mélységet fürkészték, s csillogásuk élénkebb volt most, forróbb és vadabb – haraggal, bosszúvágy lángjaival izzottak a drága topázok. Féktelen indulat üvöltött a karcsú, barna testben, láncáról szabadult bestiaként őrjöngött a fájdalom és a gyilkos düh.
Acélon villant a holdsugár és vérvörös drágaköveken, ahogy a törékeny kéz ívelt pengéjű tőrt emelt a magasba – a sima acél az előretartott tenyérbe mart, érintése nyomán rubincseppek születtek, hogy a vízbe hulljanak, megzavarva a felszínt. A szépen rajzolt ajkakról Síva istennőhöz szállt a fohász, a pusztító és megújító hatalmassághoz, s elég erőért esdekeltek a jogos bosszúhoz.
Gyűrűkkel ékes ujjak szorultak ökölbe; a Hold képe kisimult a medence vizében és a füst oszlopként emelkedett a magasba. Nem zavarta a távozó alak körül fodrozódó selyem sóhaja sem.
no subject
Annyit mondanék csak róla, hogy néha túl sok jelzőt raksz egy mondatba, ami a leírás felfogásának rovására megy.
no subject
no subject
Pl.: itt ez a mondat:
"A távolból szitár zsongó, álmot ígérő hangja szűrődött az jégfehér márványfalakkal határolt udvarba;"
A szitár hangja zsongó is, meg álmot ígérő is, plusz ugyanebben a mondatban a "jégfehér márványfalakkal határolt" is marha hosszú. A szitárnak csak egy jelzőt kéne hagyni pl. és máris egyszerűbb lenne a mondat és az úgymond cselekményére tudnánk figyelni, nem a leírására.
Lehet, hogy csak nekem túl költői így, nemtom, de szerintem sok.
no subject
Én személyszerint szeretem ezt a fajta stílust, pont mert hogy baromi költőien eleresztheti magát az ember. Ez a jó. Viszont szerintem ez a stílus nagyon nem fekszik cselekmény leírásához, mer a körmondatok és jelzők alatt az isten nem veszi ki elsőre, hogy most mi is van (ld. némelyik magyar klasszikus, amely megpróbálta, és máig utálják érte), de pl. egy érzést, egy helyet, egy kis részletet valamiből kiragadni és feltölteni jelzőkkel tökéletes. Az elején a tájleírás tetszik, segít elképzelni az olvasónak a palotát (kicsi részletek, de a lótusz, márvány, szitár, éjszaka, tömjén, citrus megadja a képet), a férfinak a leírása is (bár eléggé hangosak a jelzők, remélem jól gondolom, hogy mégsem üvöltözik xD) viszont - Acélon villant a holdsugár és vérvörös drágaköveken, ahogy a törékeny kéz ívelt pengéjű tőrt emelt a magasba – a sima acél az előretartott tenyérbe mart, érintése nyomán rubincseppek születtek, hogy a vízbe hulljanak, megzavarva a felszínt. - itt kétszer ismétlődik az acél és a vérvörös/rubin is, pedig a fókusz az lenne, hogy itt valakinek beszántották a tenyerét egy tőrrel, maga az önmagában nem fontos abban a mondatban, hogy milyen a tőr. Vagy ha fontos, akkor egy hasonlítás talán jobban illene (vércseppeket a tőr foglalatában levő drágakőhöz), és akkor nem lógna annyira a levegőben az a jelző. Nem tudom jobban megfogalmazni, de ezzel az egy mondattal valami nagyon baxxa a csőrömet.
Na, most kioktattam a nálam jobb írót :D Meg leszek nyuvasztva y/y? Amúgy milyen rpghez van ez írva? oO
no subject
A vérvörös/rubin semmi esetre sem szóismétlés, az acél viszont igen - fene se tudja, hogy nem tűnt fel.
no subject
no subject
no subject
no subject
Nagyon hangulatos. (A hosszú, összetett, jelzős mondatokról cirka amit Vejitto is mondott.)
Az utolsó sort nem teljesen fogom - a füst a palotából jön, felégették? És emiatt akar bosszút állni a srác? Ha nem, akkor honnan, ha igen, akkor minden oké. ^^
Ugye a herceg - mert az, mert királyi alakja van, mert palota, mert gyűrűk és fegyver, mert ki más merne Sívára esküdni/imádkozni? - még sok történetet megél?
no subject
És a füst a tömjéné, ami említve vagyon középtájt.
De ha gondolod, fel is égethetem a kastély, ebben a kérdésban még nam alkottam határozott véleményt.