![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Karácsonyi drabbli
Kírának, az egyetlen ismerősömnek, aki vette a fáradtságot, hogy kérjen.
Mi a fasz, ennyire szarul írok, vagy minden többi ismerősöm ennyire nem tartja magát érdemesnek arra, hogy az időmet pazaroljam rá?? >< Vegyétek tudomásul, hogy meg vagyok sértve. Hülye banda. *puffog*
Raistlin/Caramon (Sárkánydárda Krónikák), PG, majdnem-vérfertőzés, prompt: "Ez a miénk" by Ákos
Talán nem volt helyes, amit tettek. De Raistlin képes volt egyetlen pillantással nemhogy félresöpörni, de darabokra tépni Caramon minden kételyét és tiltakozását. Egyetlen pillantás porig alázta, és az egekbe emelte a harcost; hatalmat adott a kezébe és megfosztotta minden akaratától.
Régen kezdődött, amikor még kölykök voltak mind a ketten. Caramon, a nagy, erős, jóképű fiatal legény, és Raistlin, a törékeny, beteges kis vakarcs, akit mindenki vagy került, vagy piszkált. A lányok is, természetesen. Ez jutott Caramon eszébe, amikor egy éjszaka éppen… a felgyülemlett feszültség levezetésével foglalatoskodott. Raistlin egyszer csak ott állt három lépésre tőle, és figyelt; az arcán nyoma sem volt szégyennek, zavarnak, vagy meglepetésnek. Csak állt és figyelt, mint amikor a tanár magyarázatát hallgatta.
Caramon végül odahívta, és elmagyarázta a dolgokat az öccsének. De a fiú ebben is olyan ügyetlennek tűnt, a karcsú ujjak olyan erőtlenül mozdultak, Caramon végül megelégelte, és megmutatta, hogy csinálja ezt egy férfi.
Raistlin legeslegelső, reszkető sóhaj megbabonázta Caramont, bilincsbe verte örökre.
***
A gyönyör majdnem olyan jó volt, mint varázsolni; de csak majdnem. Raistlin bármikor inkább választott a mágiát, de be kellett látnia – utálkozva bár – hogy ember volt, és emberi testének emberi vágyait néha ki kellett elégítenie. Caramon azonban bármikor szívesen segített, és Raistlint elégedetten hevert az erős karok ölelésében; megpróbált örömet találni az elkerülhetetlenben, ami, valljuk be, nem volt nehéz. A gyönyör forró pillanatai után, amikor még a mámor köde felhőzte az elméjét, néha még köszönetet is mondott, egy simogatással, gyors csókkal megtoldva. Ő maga sosem segített a fivérének, de Caramon sosem tette ezt szóvá.
Az aranybőrű ifjú gyönyöre elég volt kettőjüknek is.
Mi a fasz, ennyire szarul írok, vagy minden többi ismerősöm ennyire nem tartja magát érdemesnek arra, hogy az időmet pazaroljam rá?? >< Vegyétek tudomásul, hogy meg vagyok sértve. Hülye banda. *puffog*
Raistlin/Caramon (Sárkánydárda Krónikák), PG, majdnem-vérfertőzés, prompt: "Ez a miénk" by Ákos
Talán nem volt helyes, amit tettek. De Raistlin képes volt egyetlen pillantással nemhogy félresöpörni, de darabokra tépni Caramon minden kételyét és tiltakozását. Egyetlen pillantás porig alázta, és az egekbe emelte a harcost; hatalmat adott a kezébe és megfosztotta minden akaratától.
Régen kezdődött, amikor még kölykök voltak mind a ketten. Caramon, a nagy, erős, jóképű fiatal legény, és Raistlin, a törékeny, beteges kis vakarcs, akit mindenki vagy került, vagy piszkált. A lányok is, természetesen. Ez jutott Caramon eszébe, amikor egy éjszaka éppen… a felgyülemlett feszültség levezetésével foglalatoskodott. Raistlin egyszer csak ott állt három lépésre tőle, és figyelt; az arcán nyoma sem volt szégyennek, zavarnak, vagy meglepetésnek. Csak állt és figyelt, mint amikor a tanár magyarázatát hallgatta.
Caramon végül odahívta, és elmagyarázta a dolgokat az öccsének. De a fiú ebben is olyan ügyetlennek tűnt, a karcsú ujjak olyan erőtlenül mozdultak, Caramon végül megelégelte, és megmutatta, hogy csinálja ezt egy férfi.
Raistlin legeslegelső, reszkető sóhaj megbabonázta Caramont, bilincsbe verte örökre.
***
A gyönyör majdnem olyan jó volt, mint varázsolni; de csak majdnem. Raistlin bármikor inkább választott a mágiát, de be kellett látnia – utálkozva bár – hogy ember volt, és emberi testének emberi vágyait néha ki kellett elégítenie. Caramon azonban bármikor szívesen segített, és Raistlint elégedetten hevert az erős karok ölelésében; megpróbált örömet találni az elkerülhetetlenben, ami, valljuk be, nem volt nehéz. A gyönyör forró pillanatai után, amikor még a mámor köde felhőzte az elméjét, néha még köszönetet is mondott, egy simogatással, gyors csókkal megtoldva. Ő maga sosem segített a fivérének, de Caramon sosem tette ezt szóvá.
Az aranybőrű ifjú gyönyöre elég volt kettőjüknek is.
no subject
A kéréssel kapcsolatban... biztosra vettem, hogy én végül kértem tőled. Sőt, még arra is emlékszem, mit véltem kérni tőled. Lehetséges, hogy ezt (is) álmodtam? T__T Mea culpa.
no subject
no subject